Hangok és zene
A lovak hangját, a narrációt, a kísérőzenét és a dalokat az animáció elkészülte után vették fel.
„Arra törekedtünk, hogy a sztorit vizuálisan meséljük el - mondja Kelly Asbury rendező. - Az a kevés, gondosan kiválasztott magyarázó szöveg és dialógus a film fontos pillanataiban hangzik el, hogy megtámogassa a történetet, valahogy úgy, ahogy a némafilmek idején a kritikus pontokon megjelentek a feliratok.”
A filmkészítők nagyon kevés szöveget használtak Szilaj gondolatainak közlésére, az érzelmek kifejezését pedig Hans Zimmer zenéjére és Bryan Adams dalaira bízták.
„A dalok adják vissza Szilaj érzéseit - mondja Asbury. - Bryan Adams érzelmes, szívhez szóló stílusa nagyon alkalmas erre, mert a dalok a történetet a főszereplő szívéből mondják el. Ilyen értelemben tehát Bryan a film szíve-lelke.”
(A magyar változatban Szolnoki Péter, a Bon Bon énekese adja elő Adams dalait.)
Hans Zimmer zeneszerző legsikeresebb animációs munkája Az oroszlánkirály volt, melyért Oscar-díjat kapott.
„Ott minden szereplő beszélt, és a zene jóval a munkálatok megkezdése előtt elkészült - mondja Zimmer. - Ez a film azonban más. Jeffrey felhívott, hogy szeretne egy filmet egy lóról a Vadnyugaton, amelyben a ló nem beszél. Az a legklasszabb dolog, ha az ember vele dolgozik, hogy belevisz mindenféle őrült kalandba. Vicces, de ez az első rajzfilm, ahol én adom a „történet hangját”, és ez lenyűgöző számomra.”
Zimmer és Adams szorosan együttműködtek, igaz, gyakran térben és időben teljesen elválasztva: Zimmer Los Angelesben, Adams pedig olykor turnén dolgozott a közös feladaton és valósított meg egy roppant szokatlan zeneszerzési módszert.
„Leginkább telefonon kommunikáltunk, és az üzenetrögzítőt használtuk magnóként - meséli Zimmer. - Ha Bryannek eszébe jutott egy jó szöveg, rámondta a rögzítőmre, ha nekem ugrott be egy dallam, akkor meg én játszottam rá az övére. Egészen őrült, de nagyon jópofa dolog és végül is bevált.”
Bryan Adams és Hans Zimmer:
Hans Zimmer:
Bryan Admas:
|