Szilaj, a vad völgy paripája / Spirit: Stallion of the Cimarron / Gyártási idő: 2002  Mozibemutató: 2002-07-04

színes, amerikai animációs film /

Rendezte: Kelly Asbury   Lorna Cook

Író: John Fusco

Gyártó: Dreamworks

Tartalom

Szilaj, a vad és fékezhetetlen paripa társainak vezetője, védelmezője. Egy napon harmonikaszót hoz felé a szél a hegyekből, ő pedig elindul, hogy megtudja az ismeretlen hangok eredetét. A távolban szokatlan fényeket pillant meg, és ez végképp felkelti kíváncsiságát. Egy tábor tüzét fedezi fel, körülötte pedig furcsa lények - emberek -, akiket szintén sosem látott. Az első találkozás azonban drámai fordulatot hoz: az emberek lasszóval elfogják Szilajt, magukkal viszik, majd eladják a lovasság katonáinak. Az Ezredes megparancsolja, hogy törjék be a lovat, de az egymás után próbálkozó katonák nem járnak sikerrel. Az Ezredes ekkor taktikát vált, kikötözi Szilajt - de enni-inni nem ad neki. Ekkor felbukkan egy "kétlábú", egy fiatal dakota indián, Kis Patak, aki maga is az ezredes foglya...

Szavazzon:

Szerintünk: 67%   Önök szerint: 81%

Az elmúlt egy évtizedben jelentős változások mentek végbe az amerikai animációs-iparban. Korábban a monopolhelyzetben lévő Disney diktálta a szabályokat: nyaranta egy nagyfilmmel jelentkezve sorra döntötte meg a saját maga által felállított bevételi rekordokat. A számítógépes technika fejlődése azonban nem csak a kivitelezés terén jelentett előrelépést, hanem újabb lehetőséget biztosított az eddig szerénynek mondható konkurenciának, hogy az ekkorra már Pixarral megtámogatott Egércéggel felvegye a versenyt.

A kezdeti kudarcokat a kitartó munka után végül siker koronázta: a merész DreamWorks volt az első, aki belátta, nem csak a látványnak kell elkápráztatnia - ahhoz, hogy a közönség jegyet váltson az alkotásra, meg kell olajozni az évtizedek óta ugyanúgy döcögő gépezetet. Így a megszokott zenés kliséfilmek helyett sokkal nagyobb hangsúly jutott a korábban szinte teljesen elhanyagolt forgatókönyvnek: a vásznon végre-valahára kidolgozott karakterekkel és kevésbé szirupos cselekménnyel találkozhattunk, mely már nem csak a család legkisebb tagjainak jelentett szórakozást.

A végső döfést kétség kívül az idei év jelentette az egykori óriásnak: nem elég, hogy a cég legújabb munkáiban még a korábbi színvonalat sem tudja tartani, de a DreamWorks és a Paramount (Jimmy Neutron - Csodagyerek) után most a korábban bukást-bukásra halmozó Fox is sikerre vitte Jégkorszaki kalandját. Hatalmas presztízsveszteséggel járt továbbá, hogy az most először kiosztásra került animációs OSCAR-t a Shrek halászta el az egyébként szintén nagyszerű Szörny Rt. elől.

A DreamWorks a Szilajjal most még tovább lépett: miután bizonyított a számítógépes animáció terén, most egy hagyományos rajzfilmmel igyekszik kitágítani az eddig behatároltnak hitt kereteket. A bibliai Egyiptom hercege és a kalandos Irány Eldorádó! után főszereplőnek ezúttal állatokat választott ? csakhogy a betörhetetlen musztáng történetét elmesélő filmben a lovak nem beszélnek: Szilaj lelkiállapotáról így jobbára saját narrációjából (az eredeti változatban Matt Damon előadásában) értesülhetünk.

Az alkotók azonban úgy látszik, nem bíztak pusztán a rajzok és a visszaemlékező narrátor tolmácsolásának erejében, ezért a film jelentős részét (de leginkább az elejét és a végét) a drámaibb hatás kedvéért betétdalokkal toldották meg. Ezzel ha akaratlanul is, de saját magukat árulták el: az egyébként is pengeélen táncoló, túlontúl monumentális alkotás a zenés jelenetekben azonnyomban giccsbe fullad. Ezt tovább tetézik a grandiózus nagytotálok - a készítők mindenáron le akarták nyűgözni a nézőt (erről árulkodik a rajzfilmhez képest maratoni hosszúságúnak tekinthető nyitó képsor is), ám többször az amikor a kevesebb több elv érvényesül. Az olyan apró részletek, mint a vágtató ló oldalán egy kézzel kapaszkodó indián fiú vagy a Szilaj mellett játékosan repdeső sas pedig komolyan megkérdőjelezik az alkotók koncepcióját, akik szándékosan nélkülöztek minden, ilyen típusú filmekben megszokott gyerekes karaktert.

A főhős kálváriáját énekszó nélkül bemutató jelenetek egyébiránt általában jól működnek: az üldözős-menekülős részek olyannyira látványosak, hogy még a vége felé látható, teljességgel hihetetlen Mátrix-szerű ugrás is megbocsátható. Az Oscar-díjas Hans Zimmer a klasszikus amerikai westernek elemeit és a tőle megszokott akciódúsabb dallamokat ügyesen vegyítő aláfestő zenéjének (telitalálat!) köszönhetően a film gyakran még a felnőttek számára is szerez egy-két izgalmasabb percet. Javára írható továbbá, hogy bár finoman érinti a kor problémáit ? a korábban érintetlen táj lerombolását a vasút terjeszkedésével és az indiánok kiírtásával - jónéhány társával (legyen az hagyományos, vagy animációs film) ellentétben, nem szolgál a természetvédők pátosszal teli propagandabeszédjével. Szilaj elvégre nem akar mást, csak újra szabad lenni - mi, nézők pedig egyszerűen csak szerettünk volna egy igazán jó rajzfilmet látni, ám helyette vegyes érzelmekkel telítve hagyjuk el a vetítőtermet.

Lap tetejére